Az önkéntesekre és önkéntességre vonatkozó jogi problémák Európában

 

Elnök: Leon Irish, ICNL

Vitavezetők: Bullain Nilda, Piotr Gajewski, ICNL

Beszámol: Monika Kopcheva, BCNL, Bulgária, Christian Meyn, Bertelsmann Alapítvány, Németország

 

 I. Bevezető

2002 január 23-tól 26-ig nemzetközi jogi szakértők egy csoportja gyűlt össze, hogy megvitassa a jogalkotás és a helyes gyakorlat kérdéseit, amelyek az önkénteseket és az önkéntesség kérdését befolyásolják Európában. A konferenciát az International Center for Non-Profit Law (ICNL) hívta össze és szervezte, és a varsói Stefan Batory Alapítvány adott neki otthont.

A csoport elsősorban azzal foglalkozott, hogy a nemzeti jogalkotók számára ajánlásokat, az önkénteseknek és önkéntességre lehetőséget nyújtó intézményeknek pedig irányelveket fogalmazzon meg.

A vita főleg a közép- és kelet-európai országok tapasztalatain és az e régióban -- Csehországban, Lengyelországban, Litvániában és Romániában -- nemrégiben megfogalmazott önkéntesekről és önkéntességről szóló törvényjavaslatokon alapult. A régióban, eltekintve ezektől a jogalkotói próbálkozásoktól a szabályozás megteremtésére, az önkéntes tevékenységeknek nincs jogi kerete, vagy az elégtelen és pontatlan. A legtöbb európai országban nem is értik tisztán e társadalmi jelenség valós természetét. Hiányzik az önkéntesség területének rendszeres felülvizsgálata is, amellyel elkerülhetők lennének az önkéntes tevékenységekkel való visszaélések.

Így az elkészült ajánlásokat úgy alkották meg, hogy elsősorban a piacgazdaság felé átalakulóban lévő közép- és kelet-európai országok szükségleteire reagáljanak, és tükrözzék az ezekben az országokban általános nehéz gazdasági helyzetet. Emellett az ajánlások figyelembe veszik, hogy a kommunista időkben sok országban "önkéntes" társadalmi munka végezésére kényszerítették az embereket, ami részben az önkéntesség, mint olyan, hitelének elvesztéséhez vezetett.

Fontos megjegyezni, hogy a számos különbség ellenére, a javaslatokat a nyugat-európai országokban is hasonló módon lehet alkalmazni az önkéntességgel kapcsolatos összes területen.

 

 II. Önkéntesek és önkéntesség Európában

Az önkéntesek és az önkéntesség a modern társadalom lényegi részei. Az önkéntes munka felajánlásával az állampolgárok egyesíthetik országuk jólétének és szomszédjuk jóllétének kettős célját és azt a lehetőséget, hogy olyan társadalmi változások kulcsfontosságú szereplőivé váljanak, amelyek pozitív hatással vannak az önkéntesek szakmai fejlődésére.

Ahogy a polgárok részvételének mértéke nő, az ország jogalkotóinak egyre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az akadályok elgördítésére és a támogató jogi környezet megalkotására. Ezek az ajánlások különböző országokból és földrészekről származó és különböző szakmai hátterű jogi szakértők egységes véleményét képviselik.

Arra kérjük a nemzeti jogalkotókat és lobbicsoportokat, hogy vegyék figyelembe ezeket az ajánlásokat, amikor az önkéntességet biztosan vagy feltehetően befolyásoló új szabályozás bevezetését vagy a meglévő szabályozás módosítását fontolgatják.

 

III. Ajánlások

1.           Kezdet

Jelenleg sok európai ország jogrendszere vagy akadályozza az önkénteseket és az önkéntességet, vagy nem ösztönzi és támogatja azokat. A csoport azt javasolja, hogy minden ország gondosan tekintse át jogszabályait, és változtassa meg azokat, az önkéntesség előtt álló akadályok eltávolítása, illetve a támogató jogszabályi környezet megalkotása érdekében.

2.           Az ajánlások összefoglalója

A szakértőcsoport ajánlásait a következőkben lehet összegezni:

1.      Az önkéntességet ismerjék el a demokratikus és pluralista társadalmak lényegi részeként, és adjanak jogi státuszt az önkénteseknek.

2.      Világosan különböztessék meg az "önkéntességet" a fizetett munkától és a munkaviszonytól.

3.      Az ország törvényes keretein belül hozzanak létre megfelelő jogi eszközt -- önkéntességi szerződést -- az önkéntesek jogi státuszának biztosítására, meghatározva annak minimális tartalmát (ideértve a felek jogait és kötelességeit), így biztosítva lehetőséget az önkénteseknek és az önkéntességre lehetőséget nyújtó szervezeteknek arra, hogy kapcsolatukat világosan meghatározzák.

4. Az ország törvényei tegyék lehetővé és ösztönözzék az önkéntességet az adók és társadalombiztosítás szempontjából.

5.      Az ország egyéb törvényei -- ahol szükséges --, állapítsanak meg kivételeket tekintettel az önkéntes szolgáltatások nyújtásakor jelentkező különleges szükségletekre és általában fellépő körülményekre.

6. Csökkentsék vagy küszöböljék ki a nemzetközi önkéntesprogramokban való részvétel akadályait.

 3.            Az önkéntességre vonatkozó jogszabályok célja

Az önkéntességre vonatkozó jogszabályoknak a következő célokat kell megvalósítaniuk:

  • Biztosítsanak olyan jogi környezetet az önkéntesek számára, amely megegyezik a másfajta, jogilag elismert vagy szabályozott kapcsolatok környezetével;
  • Védjék az önkénteseket azok önkéntes tevékenysége során;
  • Határozzák meg az esetleges állami támogatás feltételeit;
  • Védjék a harmadik feleket az önkéntes tevékenységek következtében előálló károk ellen;
  • Bátorítsák az önkéntességet, és lehetőség szerint adjanak külön előnyöket az önkénteseknek.

A nemzetközi szakértők hangsúlyozzák, hogy az önkéntesség hatékony szabályozása érdekében figyelembe kell venni a szélesebb nyilvánosság, a munkáltatók és a munkavállalók, az önkéntes tevékenységek szervezői, az állami költségvetések, a hazai és nemzetközi közösségek és maguknak az önkénteseknek az egymással sokszor ellentétes és versengő érdekeit.

 4.             Az önkéntes meghatározása

A jelen irat értelmezésében "önkéntes" alatt az alábbiak értendők:

"Önkéntes az az egyén, aki más személynek vagy más személy hasznára szabad akaratából és ellenszolgáltatás nélkül szolgáltatást nyújt."

 

a)            Egyén

Az önkéntesség olyan tevékenység, amelyet egyének végeznek azon önálló elhatározásuk alapján, hogy szabad akaratukból választott célra időt és erőfeszítést szenteljenek. A szabad akarat jogi biztosítására kiskorúak esetében a szülők beleegyezése lehet szükséges. Ha más törvények az egyes tevékenységekben való részvételt bizonyos készségekhez, tudáshoz vagy korlátozásokhoz kötik, ezeket be kell tartani, viszont ezek a megkötések nem részei az önkéntes jogi meghatározásának.

Az önkéntesek nincsenek eltiltva attól, hogy csoportokban vagy egy szervezett kezdeményezés, pl. egyesület keretein belül együtt tevékenykedjenek. Azonban magát a csoportot, társulást vagy jogi személyt nem szabad "önkéntesnek" tekinteni.

Az egyéneknek önkéntesi lehetőséget biztosító szervezetek lehetnek nem kormányzati vagy nonprofit szervezetek (NGO-k illetve NPO-k), de ők maguk nem önkéntesek. Hasonlóképpen nem tekinthetők önkéntesnek a köztestületek vagy a kvázi kormányzati szervezetek. Így főszabályként az önkénteseket szabályozó jogszabályokat kizárólag az önkéntes egyéneknek kell szentelni, akiket máshogy kell kezelni, mint a szervezeteket vagy a jogi személyeket.

 

b)            Szolgáltatások nyújtása

Az önkéntes szolgáltatást nyújt, nem pedig árut, készpénzt vagy más értékes vagyontárgyat vagy berendezések ingyenes használatát. Az önkéntesség időbeli és erőfeszítésbeli hozzájárulás, nem pedig tárgyi. E tekintetben a jognak világosan meg kell különböztetnie az önkéntességet és az adományozást. E két jelenség egyformán fontos és szükséges a nyitott és filantróp (adakozó, segítő) társadalmakban, de a társdalmi részvétel különböző fajtái, mindkettő a saját szabályaival.

Az önkénteseknek meg kell engedni, hogy bármilyen, törvény által engedélyezett szolgáltatást nyújthassanak. Egyes országokban korlátozások állnak bizonyos szolgáltatások útjában, amelyeket nem lehet ingyen adni, például jogi tanácsot Bulgáriában vagy Németországban. Ez leginkább a gazdaság olyan területein jelentkezik, ahol bizonyos szolgáltatások rögzített minimum árával a verseny torzulását akarják megakadályozni. A szakértők meggyőződése, hogy kivételt kell tenni e szabályok alól, amikor önkéntesek nyújtják ezeket a szolgáltatásokat, vagyis az ebben a dokumentumban leírt körülmények esetén.

 

c)                  Más személynek vagy más személy hasznára

c) Az önkéntes más személy hasznára nyújtja szolgáltatásait. A szolgáltatás kedvezményezettje lehet más személy, de szervezet, jogi személy, nyilvános testület vagy akár a közérdek (pl. a környezetvédelem) is.

Azt is meg kell jegyezni, hogy az önkéntesség gyakran három fél közötti kapcsolatot jelent. Az önkéntes tevékenységét egy közvetítő szervezet szervezi meg, míg a végső kedvezményezett egy harmadik személy. Ezekben az esetekben a közvetítőt és a végső kedvezményezettet is az önkéntes tevékenységeként létrejövő haszon kedvezményezettjeinek kell tekinteni.

A nemzeti törvények külön előnyöket határozhatnak meg az önkéntesek számára, pl. az adókkal vagy a társadalombiztosítással kapcsolatban. A szakértők szempontjából elfogadható az ilyen előnyök olyan esetekre korlátozása, ahol a kedvezményezettnek meg kell felelnie bizonyos követelményeknek. Ez lehet a szükséget szenvedőkre illetve "közhasznú" szervezetekre való korlátozás.

A szakértők tisztában vannak azzal, hogy különböző országokban a "közhasznúság" fogalma lényegileg különbözhet egymástól. Elsősorban az egyes országok feladata vagy joga, hogy meghatározzák a "közhasznúság" megfelelő fogalmát.

Azonban nem szabad ennek az önkéntesség hátráltatására használt kifogássá válnia. Különösen, a kormányoknak világos különbséget kell tenniük az önkéntesség és a munkaviszony között, és tartózkodniuk kell attól, hogy az önkéntességet szabályozó törvényeket szociál- vagy gazdaságpolitikai célokra használják.

Általában nem tekintendő önkéntességnek a családon vagy szervezeten belüli ingyenes szolgáltatás. Azonban ha egy önkéntes tevékenységi körén belül családtagjainak vagy egy olyan szervezet tagjainak is szolgáltat, amelynek tagja, ennek mindaddig nem szabad hatással lennie önkéntesi státuszára, amíg minden kedvezményezettet egyenlőként kezel.

Egyes országokban a családtagjaiknak széleskörű segítséget vagy ápolást nyújtó személyeket a törvény külön előnyökben részesíti. Az, hogy ezeket az embereket nem lehet "önkéntesnek" tekinteni a szó hétköznapi értelmében, soha nem lehet alapja az ilyen tevékenységeket nyújtó embereknek általában megítélt állami előnyök megtagadásának.

 

d)        Szabad akaratából

Az önkéntesek maguk döntenek arról, mikor, és milyen mértékig szentelik idejüket és erőfeszítésüket egy maguk választotta célnak. Fontos, hogy az önkéntes tudatosan elfogadja, hogy elvégzi az önkéntes tevékenységet, és ezt a nélkül tegye, hogy bármi módon kötelezték vagy kényszerítették volna erre, függetlenül a személyes motivációitól.  Így semmilyen olyan tevékenység, amelyet törvény ír elő, vagy hatóság kényszerít ki, nem tekinthető önkéntességnek, pl. a katonai szolgálat vagy (pl. rabok esetében) a kényszermunka sem.

A szakértők elismerik, hogy néhány esetben nehéz lehet éles határt húzni, pl. olyan esetekben, mint a „terepmunka” egy választható kurzuson valamilyen képesítés megszerzése érdekében, vagy egy elítélt bűnöző választása közmunka vagy börtön között. Azt, hogy egy adott tevékenység önkéntesnek minősül-e, annak mérlegelésével lehet eldönteni, hogy a tevékenység visszautasítása olyan negatív következményekkel jár-e, amelyek korlátozzák az el nem végzés szabad választását.

A szabad választás azt is feltételezi, hogy az önkéntes bármikor abbahagyhatja a tevékenységet. Azonban amennyiben jogilag releváns kötelezettségeket vállal, pl. felelősséget vállal mások jóllétéért, az általános polgári jogi szabályokat kell alkalmazni, amelyek megtilthatják, hogy az önkéntes előzetes bejelentés nélkül felhagyjon a szolgáltatás nyújtásával.

Fontos, hogy olyan rendelkezéseket hozzanak, amelyek védik a kiskorú önkéntesek szabad választását. Ezt olymódon lehetne megvalósítani, ha a kiskorúaknak önkéntesi lehetőséget nyújtó szervezetek magatartási szabályokat fogadnának el. A gyerekmunkára vonatkozó szabályokat azonban általában véve nem kellene a kiskorú önkéntesekre alkalmazni, hisz az önkéntesség nem munka.

 

e)        Ellenszolgáltatás nélkül

Az önkéntesség idő- és erőfeszítés-adomány. Ez kizárja, hogy az ellenszolgáltatásért szolgáltató személyt önkéntesnek lehessen tekinteni. A nemzetközi szakértők elismerik, hogy nem köthető az Önkéntes és a végső kedvezményezett között ellenszolgáltatásra vonatkozó előzetes megállapodás, és ennek megfelelően az Önkéntes sem követelhet ilyen fizetséget.

Ugyanakkor az önkéntesnek adott ésszerű költségtérítés nem befolyásolhatja önkéntesi státuszát. Az ésszerű költségtérítés nem az önkéntes munkájának ellenszolgáltatása. Az önkéntes érdekeinek védelme érdekében előre kell jelezni, hogy az önkéntes tevékenység szervezője milyen mértékű költségtérítést nyújt.

A szakértők az ellenszolgáltatás következő meghatározásában állapodtak meg: minden pénzben kifejezhető értékű eszköz átruházása cserébe a szolgáltatásért, amely lehet készpénzben vagy természetben (pénz, étel, szállás), adható közvetlenül vagy követve (pl. az önkéntes gyerekének taníttatása). Megjegyezték, hogy a munka elvégzéséhez kapcsolódó ésszerű költségek kifizetése vagy megtérítése általában nem jelent ellenszolgáltatást.

Jó iránymutatóul szolgálhatnak ebben a tekintetben az alkalmazottak adóztatásáról szóló szabályok. Például a szolgáltatás elvégzéshez szükséges eszközök vagy az ingyenes közlekedés, amelyet általában a munkaadó fizet, nem számít ellenszolgáltatásnak. Azonban a luxuscikkek vételét vagy a nagy összegű kiadásokat természetbeni ellenszolgáltatásnak lehet tekinteni.

 

4.         Ajánlások a nemzeti törvényhozásnak

a)           A jogi státusz elismerése

Jelenleg sok jogrendszer nem ismeri az önkéntes jogi státuszát. Olyan eszközöket sem nyújtanak, amelyekkel az önkéntességre lehetőséget adó szervezetek (a továbbiakban: Szervezetek) és az önkéntesek viszonyukat meghatározhatják. A szakértői csoport azt javasolja, hogy minden jogrendszer ismerje el az önkéntes jogi státuszát.

A szakértők átlátták, hogy sok jogrendszerben az önkéntes jogi státusza eléggé körülhatárolatlan vagy "alegális", pl. egyáltalán nem szabályozott. Ez az állapot jó lehet, ha a létező szabályozás semmilyen módon nem akadályozza az önkéntességet. Azonban gyakran más a helyzet. Ahhoz, hogy haladás következzen be ezen a területen, erősen javasolt az önkéntes jogi státuszának jogi meghatározása és elismerése.

 

(1)    Engedje a jog az önkéntességet

Minden jogrendszerben világossá kell tenni, hogy a törvény engedi és bátorítja az önkéntességet. Az önkéntességre vonatkozó jogi korlátokat el kell törölni. Ez nem zárja ki, hogy a vonatkozó jogszabályokat (pl. a biztonsági előírásokat) az önkéntesek által nyújtott szolgáltatásokra is alkalmazzák.

 

(2)    Az önkéntesség nem fizetetlen munka

Elsőrendű fontosságú, hogy világos különbséget tegyünk az önkéntesek és az alkalmazottak között, vagyis az önkéntesség és a munkavégzés között. Az önkéntes meghatározása szerint, amint azt fent leírtuk, az önkéntes szabad akaratából és ellenszolgáltatás nélkül nyújt szolgáltatást, míg az alkalmazott amikor ugyanazt a szolgáltatást nyújtja, azt annak érdekében teszi, hogy cserébe ellenszolgáltatást kapjon. Az ellenszolgáltatás tehát szükséges eleme a munkaviszonynak; míg az önkéntes kapcsolatból ki van zárva.

 

(3)       Az önkéntességnek számos formája lehet

Az önkéntesek a világon mindenütt szolgáltatások széles skáláját nyújtják. Az önkéntesség lehet spontán és egyoldalú. Néha az önkéntesek hosszú távú kapcsolatot építenek ki egyéni kedvezményezettekkel vagy Szervezetekkel. Ezek a kapcsolatok lehetnek teljességgel informálisak, vagy többé-kevésbé formálisak. Az önkéntesek tevékenykedhetnek csoportosan, családjukban, nemzetközi programok keretein belül, saját kezdeményezésükre vagy mások kérésére.

Főszabályként nem tűnik szükségesnek az önkéntesség minden elképzelhető formájának jogi szabályozása. Azonban minden törvényhozásnak figyelembe kell vennie az önkéntesség sokszínűségét. Különösen az önkéntesség bizonyos aspektusainak szabályozása nem szabad, hogy törvénytelenné tegye vagy akadályozza az önkéntesség más fajtáit.

A csoportban megvitatott egyik kérdés az volt, hogy vajon a szövetségek, alapítványok és más szervezetek vezető testületeinek tagjait (az elnökségi, kuratóriumi tagokat) önkéntesnek kell-e tekinteni. A szakértők megegyeztek, hogy a vezetőségi tagokat önkéntesnek kell tekinteni, amíg megfelelnek a többi kitételnek, különösen annak, hogy ne kapjanak ellenszolgáltatást a vezetői működésükért.

 

(4)       Az önkéntesség alapjellemzői

Az önkéntesség rendkívül sok fajtája közül megkülönböztethető néhány alapvető jellemző, és ezeket a törvénynek tiszteletben kell tartania.

 

Minden törvényes szolgáltatást szabad legyen szolgáltatniuk az önkénteseknek. Egyes országokban korlátozzák az önkéntesek által ingyen adható szolgáltatások körét, pl. ilyen a jogi tanácsadás Bulgáriában és Németországban. Ezeket a korlátozásokat el kell törölni. Amennyiben ezek a korlátozások azért vannak, hogy bizonyos piaci vagy versenyhelyzetet tartsanak fenn, kivételeket tartalmazó rendelkezéseket kell hozni azokra az esetekre, amikor az ilyen szolgáltatásokat önkéntesek jó szándékúan, mások hasznára nyújtják.

A szakértők megvitatták ezen ajánlás alternatíváit. Arra a következtetésre jutottak, hogy nem lenne bölcs dolog meghatározni a szolgáltatások olyan zárt listáját, amely az önkéntesek által jogszerűen adható szolgáltatásokat sorolja fel, mivel az ilyen törvény szükségtelenül korlátozó lenne. Így minden törvényesen engedélyezett szolgáltatást meg kellene engedni, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem szabályozzák a megengedhető tevékenységek körét.

 

Az önkéntesség nem fizetetlen munka. Így általában a munkára vonatkozó törvényeket sem szabad az önkéntesi kapcsolatra alkalmazni. Annál is inkább szükség van az önkéntesség és a munka közti megkülönböztetésre, mert meg kell előzni, hogy az önkénteseket fizetetlen munkavállalóként kezeljék. Sok jogrendszerben a munkaügyi törvényeket, például a minimálbérre vonatkozó törvényt, az illetékes hatóságok az önkéntesi kapcsolatra is alkalmazzák. Ez ahhoz az abszurd helyzethez is vezethet, hogy az önkéntest alkalmazottnak tekintik, és neki vagy a szervezetnek be kell fizetnie a minimálbér alapján járó jövedelem- illetve társadalombiztosítási adót. Tisztázni kell, hogy az önkéntesség nem fizetetlen munka.

Létezhetnek olyan ténylegesen alkalmazotti kapcsolatok, ahol kevés vagy semmilyen fizetést sem adnak. Gyakran ilyen a gyakornokság, ahol a diákok fizetés nélkül szereznek munkatapasztalatot. Az önkéntességre vonatkozó javasolt szabályozás nem zárja ki az ilyesfajta munkakapcsolatot. Egyszerűen nem foglalkozik vele. Ha egy kormány szükségesnek tartja, hogy a visszaélések megelőzése érdekében szabályozza a munkakapcsolatnak ezt a fajtáját, pl. a minimálbérre vonatkozó követelmény bevezetésével, ezt tisztán munkajogi kérdésnek kell tekinteni. A munkajogot azonban ilyenként sosem szabad az önkéntességre alkalmazni.

 

Az önkéntesek tevékenységét jogi személyek (szervezetek), állami szervek vagy természetes személyek szervezhetik. Számos módja van az önkéntes tevékenységek megszervezésének. Természetesen az önkéntesek gyakran saját maguk is képesek cselekedni, és cselekszenek is. Azonban a legtöbb esetben egy harmadik személy ad alkalmat az önkéntességre. Ez lehet nonprofit szervezet (NPO), de állami szerv is, természetes személy vagy akár profitorientált szervezet is. Az önkéntes státusza nem függhet az önkéntességre lehetőséget biztosító szervezet (Szervezet) jogi státuszától.

Azonban meg kell jegyezni, hogy egyes állami előnyök korlátozhatók azokra az önkéntesekre, akik nonprofit szervezettel vagy állami szervvel együttműködve vagy ilyenek nevében tevékenykednek. Bizonyos helyzetekben szükség lehet ilyen korlátozás bevezetésére, hogy megelőzzék az önkéntességre vonatkozó jogszabályokkal való visszaélést, pl. a munkajog vagy a minimálbér kikerülését. Mindent összevetve a visszaélés lehetséges kockázata nem tarthatja vissza a jogalkotókat attól, hogy kedvező jogszabályokat vezessenek be, amelyek lehetővé teszik és bátorítják az önkéntességet.

 

b)        Az önkéntesek és a Szervezet közti kapcsolat

Általában amikor az önkéntességre lehetőséget nyújtó szervezetek jogi terheit meghatározzák, figyelembe kell venni azok korlátozott erőforrásait. Nem szabad olymódon meghatározni a jogi követelményeket, hogy azok megakadályozzák, hogy a szervezetek lehetőséget adjanak az önkéntességre. Ez nem zárja ki olyan minimum követelmények meghatározását, amelyeknek minden körülmények között meg kell felelniük.

 

(1)       Tájékoztatási kötelezettség

A Szervezeteket jogszabályban kötelezni kell arra, hogy az önkénteseket tájékoztassák jogaikról, a kockázatokról, a kapcsolatból származó előnyökről és terhekről, azokat is ideértve, amelyeket a Szervezet biztosít vagy visel. Ez a tájékoztatás adja meg az önkéntesnek a lehetőséget, hogy szabadon döntsön arról, együtt kíván-e működni a Szervezettel.

A tájékoztatást írásban kell közölni, vagyis nyomtatásban vagy elektronikusan, ahol lehet. A tájékoztatást, amilyen rövid időn belül ésszerűen lehetséges, meg kell adni az önkéntesnek, lehetőleg még bármilyen önkéntes tevékenység megkezdése előtt. Meg kell engedni, hogy a Szervezetek a tájékoztatást faliújságon vagy más megfelelő formában tegyék közzé.

A szakértők elképzelhetőnek tartják olyan formanyomtatvány bevezetését, amely tartalmazza mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a Szervezetek az önkéntesekkel kapcsolatban a törvény szerint választhatnak. Ekkor a Szervezet egyszerűen bejelölheti, hogy mely lehetőségeket nyújtja, és melyeket nem. Így az önkéntes informált döntést hozhat. Ráadásul az a kötelezettség, hogy a Szervezet kinyilvánítsa, melyik lehetőséget választja, arra fogja sarkallni a Szervezetet, hogy elemezze az önkéntesekkel való kapcsolatát. Végül a fent említett nyilatkozat segíthet abban, hogy az önkéntes ne lepődjön meg amikor tapasztalja, milyen kockázatokkal jár a szolgálata, pl. a biztosítással kapcsolatos kérdésekben.

A fentiek mellett azonban nem kellene tájékoztatást követelni az esetenkénti, spontán vagy de  minumus önkéntes szolgáltatásoknál.

 

(2)       Önkéntesi egyezség ("önkéntesi szerződés")

Gyakran válhat kívánatossá, hogy az önkéntesi kapcsolat alapfeltételeit és körülményeit (írásos) egyezményben rögzítsék. A törvénynek pedig megfelelő jogi eszközt kell biztosítania azoknak az önkénteseknek és Szervezeteknek, akik így akarnak eljárni, például az önkéntességi szerződés jogintézménye révén.

Kettős célja van az ilyen szerződésnek. Először, lehetővé teszi a Szervezet és az önkéntes számára, hogy -- szemben a munkavállalással -- önkéntességként határozzák meg a jogviszonyt amelyen kapcsolatuk alapul. Ez hasznosnak bizonyulhat olyan jogrendszerekben, ahol az állami szervek esetleg fizetetlen munkaként értelmezhetik félre az önkéntesi kapcsolatot, és ennek megfelelően a munkajogot alkalmazhatják. Másodszor, olyan eszközt ad a Szervezetek és az önkéntesek kezébe, amelyben az általuk kívánt mélységben és részletességgel határozhatják meg kapcsolatukat.

A törvénynek nem szabad előírnia, hogy mi legyen az ilyen szerződések tartalma, hanem azt is a felek hatáskörében kell hagynia. Azonban néhány választható tartalmi elemet meg kellene nevezni a törvényben, hogy azok útmutatóul szolgálhassanak. Például az ilyen szerződés a következőket tartalmazhatja:

1. Az önkéntes jogait és kötelességeit a Szervezettel és harmadik felekkel kapcsolatban,

2. A Szervezet irodai nyitvatartási idejét, illetve az önkéntesi tevékenység ellátásának időtartamát

3. A Szervezet infrastruktúrájának használatát (számítógépek, telefon, internet),

4. Az önkéntes jogát, hogy elvégzett munkájáról tanúsítványt (igazolást), vagy ajánlólevelet kérjen,

5. Az önkéntes személyi jogainak védelmét,

6. A ésszerű keretek közötti költségtérítést.

A szakértőcsoport megvitatta, vajon kötelező követelmény legyen-e az önkéntes joga, hogy a szervezettől támogatást vagy bizonyítványt kapjon. Ezt a javaslatot leginkább azon az alapon vetették el, hogy az ilyen jogi követelmény nagy dokumentációs kötelezettséget róna a Szervezetekre. A szakértők megegyeztek abban, hogy helyes gyakorlat lenne a Szervezetek részéről az ilyen bizonyítványok vagy ajánlólevelek kiállítása, de nincs szükség ilyen jogi követelményre.

Hangsúlyozandó, hogy az önkéntesi szerződés megkötésének lehetősége nem szabad, hogy megakadályozza az önkénteseket abban, hogy bármilyen nyílt vagy írásos megegyezés nélkül önkéntes szolgáltatásokat nyújtsanak.

(3)    Biztonsági szabványok

Gyakran az önkéntesek a munkahelyekre hasonlító vagy azokkal megegyező környezetben szolgáltatnak. Ilyen esetekben a Szervezeteknek kötelességük betartani ugyanazokat a biztonsági előírásokat, mint amelyeket munkáltatóként a munkavállalóik felé betartanának. Ami a nonprofit szervezeteket illeti, betartottnak kell tekinteni az ilyen szabályt, ha minden erőfeszítést megtettek annak betartására.

Ez a javaslat össze szándékszik hangolni az önkéntesek biztonságos környezetre való igényét azzal, hogy a Szervezetek forrásai gyakran szűkösek. Azonban a Szervezeteket kötelezni kell arra, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek, hogy megfeleljenek a munkahelyi biztonság általában érvényes szabványainak. Ez arra kötelezi a Szervezetet, hogy aktívan elemezze az önkéntesekre leselkedő lehetséges veszélyeket, és olyan intézkedéseket tegyen, amilyeneket meg tud engedni magának.

(4)    Kiskorúak önkéntessége

Általában nem kell jogi eszközökkel visszatartani a kiskorúakat az önkéntességtől. Sőt, a kiskorúakat bátorítani kell az önkéntesként való felelősségvállalásra.

A kiskorúak önkéntességét a szülők beleegyezésének kell megelőznie az ország törvényeinek általános szabályai szerint. Fontos, hogy védjék a kiskorúak szabad választását. Ilyen tekintetben az önkéntesség nem tűnik másnak, mint bármilyen más kiskorúak által végzett tevékenység. Ez konkrétan azt vonja maga után, hogy nincs szükség külön a kiskorúak önkéntességét szabályozó jogszabályokra, amelyek eltérnének az állami szervek általános szabályozási felelősségétől a kiskorúak és szüleik kapcsolatának tekintetében. Főszabályként az egyes országok törvényeinek a kiskorúakat védő nemzetközi egyezményekkel összhangban kell meghatározniuk, milyen körülmények között lehet önkéntes egy kiskorú.

A szakértők megvitatták, vajon a nemzeti törvények vezessenek-e be korhatárt, de nem született konszenzus arról, mely tevékenységeket kellene megtiltani a fiatalabb önkénteseknek. Az új lengyel törvény egy korábbi változata szerint a kiskorú önkéntesek csak adománygyűjtésben vehetnének részt, míg egyes szakértők elég kellemetlennek érezték ezt a lehetőséget, úgy érvelve, hogy nagy a kockázata annak, hogy az adományszerzés során kihasználják a (nagyon) fiatal önkénteseket. Végül a szakértők úgy határoztak, hogy helyes gyakorlatként a Szervezeteknek etikai szabályokat kellene bevezetniük a kiskorú önkéntesekkel kapcsolatban, de nincs szükség külön jogi korlátozásra.

(5)    Antidiszkriminációs védelem

Az önkénteseket ugyanazon jogelvek szerint kell védeni a diszkrimináció ellen, mint a munkavállalókat.

Az ország jogszabályai rendelkezhetnek a diszkrimináció általános tiltása alóli egyes kivételekről, különösen az egyházak és egyéb vallásos közösségekkel kapcsolatban. Ezeket a kivételeket az önkéntesi kapcsolatokra is alkalmazni kellene ugyanolyan módon és ugyanolyan mértékben, mint a munkavállalói kapcsolatokra.

c)      Kapcsolatok az önkéntes és az állam között

(1)    Munkanélküli ellátás

Önkéntes szolgáltatás nyújtása általában nem zárhatja ki az egyént a munkanélküli ellátásból.

Az önkéntes szolgálat lehetőségét általában nem szabad olyannak tekinteni, mint ami elvonja a személyt a fizetett munka keresésétől. Mivel az önkéntesek nem kapnak ellenszolgáltatást, az önkéntesség gazdaságilag nem vonzó alternatívája a fizetett munkának. Ugyanakkor az önkéntesség épphogy lényegesen növelheti a személy esélyeit, hogy munkát találjon. Az önkéntes szolgálat segítheti, és gyakran segíti is az önkéntest új képességek kialakításában, ami több munkalehetőséghez vezet, valamint lehetőség arra, hogy az önkéntes megmutassa, mire képes.

Elfogadható megfelelő törvények meghozatala a munkanélküli segéllyel való visszaélések megakadályozására. Azonban eközben az államoknak ügyelniük kell arra, nehogy a valódi, bona fide önkéntes tevékenységeket is akadályozzák azon az alapon, hogy egy valószínűleg  törpe kisebbség vissza akar élni az állami rendszerrel, és szem előtt kell tartaniuk, hogy az önkéntesség időbeni és erőfeszítésbeli adomány. Ezért a bona fide közhasznú önkéntes tevékenységek sosem szolgálhatnak a munkanélküli ellátás megtagadásának alapjául.

(2)    Társadalombiztosítási kérdések

A legtöbb országban a társadalombiztosítás munkajogi alapú, és a kapott fizetésekhez kapcsolódik. Mivel az önkéntesek nem kapnak fizetést (vagy másfajta ellenszolgáltatást), általában kívül állnak a társadalombiztosítási rendszer érvényességi körén. Ez nem is jelent semmilyen problémát, amíg a személyek csak rövid időre, munkaidejükön kívül  vagy csak esetenként önkénteskednek.

Más a helyzet a hosszú távú, teljes munkaidejű önkéntességgel. Ilyen nemzeti vagy nemzetközi programok keretein belül fordulhat elő (pl. az önkéntesség szociális éve [Freiwiliges Soziales Jahr] Németországban, vagy az európai önkéntes szolgálatok). Ezek a programok általában megkövetelnek vagy biztosítanak valamilyen alapvető biztosítást, például egészségbiztosítást.

Azonban a hosszú távú, teljes munkaidejű önkéntesség nemcsak ezekre a programokra korlátozódik. Az emberek úgy is dönthetnek, hogy kölcsönös egyezség alapján hosszabb ideig dolgoznak egy Szervezetnek. Ilyen önkéntesek esetére az országoknak meg kell fontolniuk olyan törvények bevezetését, amelyek lehetővé teszik, hogy a Szervezet bizonyos társadalombiztosítási juttatásokat adjon hosszú távú önkénteseinek.

A törvénynek lehetőséget kell adnia arra, hogy a Szervezet magánjellegű társadalombiztosítást nyújtson hosszú távú önkénteseinek azok saját költségére. A lehetséges juttatások között lehet például az egészségbiztosítás, a balesetbiztosítás és a nyugdíjjuttatátsok. Ezek a juttatások nem lehetnek egyidejű adóztatás alapjai. E juttatásokat határozottan nem szabad ellenszolgáltatásnak tekinteni, és így nem lehetnek hatással az illető önkéntesi státuszára.

Ráadásul az országoknak meg kellene fontolniuk olyan törvények meghozatalát, amelyekkel bevonják az önkénteseket az államilag finanszírozott társadalombiztosításba. Ezt az önkéntesség egyes fajtáira lehetne korlátozni, pontosabban a teljes munkaidejű, hosszú távú, közhasznú önkéntességre.

A szakértők meggyőződése, hogy bár az ilyen juttatást prima facie ellenszolgáltatásnak lehet tekinteni, mégsincs lényegi hatással az önkéntes tevékenységek természetére. A hosszú távú, teljes munkaidejű önkéntesség tetemes időbeli és erőfeszítésbeli adomány. A társadalombiztosítási juttatások nem ennek az erőfeszítésnek az ellenszolgáltatásai, hanem gyakran szükséges előfeltételei annak, hogy különösen a fiatal önkéntesek ily módon köteleződjenek el. A szakértők tudatában vannak, hogy minden az önkéntességet elősegíteni szándékozó juttatás magában hordozza a visszaélés kockázatát. Azonban ezt a kockázatot megfelelő törvényekkel csökkenteni lehet, amennyiben ezek világosan meghatározzák, hogy milyen körülmények között kaphat ilyen juttatásokat az önkéntes.

(3)    Felelősség

Az önkénteseknek és a Szervezeteknek meg kell felelniük a polgári felelősségre vonatkozó törvények általános szabályainak, vagyis a munkáltatókra és munkavállalókra vonatkozó szerződéses és szerződésen kívüli károkozás szabályait kell alkalmazni. Beletartozhat ebbe a Szervezet felelőssége az önkéntes szerződésen kívüli károkozásaiért vagy saját hanyagságáért.

A szakértők megvitatták annak kérdését, hogy vannak-e olyan területek, ahol az önkénteseknek vagy a Szervezeteknek mentesülniük kellene a felelősség általános szabályai alól. Elismerik, hogy az olyan jogrendszerekben, ahol gyakorlatilag mindenfajta viselkedést nagymértékű polgári felelősség terhel (mint például az USA), külön szabályozás javasolható.

Minden esetre a felelősségre vonatkozó törvényeknek lehetőséget kell adniuk arra, hogy figyelembe lehessen venni az önkéntes szolgálat konkrét körülményeit. Úgy tűnik, ez a helyzet a legtöbb országban: a polgári jog igazságosan osztja meg a terheket a Szervezet és az önkéntes egyén között. Ugyanakkor az országoknak figyelmesen át kellene tekinteniük a polgári felelősségre vonatkozó törvényeiket annak biztosítására, nehogy az önkéntes szolgálat túlzottan nagy felelősségkockázatnak tegye ki az önkénteseket.

Helyes gyakorlatként általában a Szervezeteknek kell felelősségbiztosításról gondoskodniuk, amelynek fednie kell az önkéntesek által elkövetett hanyagság minden fajtáját.

d)      Adózás

Mivel az önkéntesek nem kapnak ellenszolgáltatást, általában nem alanyai a jövedelemadónak. Azonban az önkéntes helyzetének tisztázásához szükség lehet külön adószabályok bevezetésére.

(1)    Az ésszerű költségek visszatérítése

Az önkéntes tevékenység végzésével kapcsolatban kiadott költségek kifizetése vagy visszatérítése az önkéntes részére általában nem lehet adóköteles jövedelem. Ezt a mentességet a szolgáltatás nagyságának, terjedelmének megfelelő ésszerű kiadások mértéke korlátozhatja. Annak eldöntésében, hogy mi számít ésszerű kiadásnak, gyakorlati útmutatóul szolgálhatnak az adótörvények munkavállalói kiadások visszatérítésére vonatkozó szabályai.

Az önkéntesnek juttatott költség visszatérítést ugyanúgy kell kezelni, mint amikor valamilyen árut vagy szolgáltatást a Szervezet közvetlenül fizet. Például nem jelenthet különbséget, ha az önkéntesnek a jegyet a Szervezet vásárolja, vagy az önkéntes megvásárolja a saját jegyét, és annak árát a Szervezet visszatéríti. Valójában nem minden jogrendszerben ez a helyzet (pl. Bulgáriában, Magyarországon), ahol az a probléma, hogy az alkalmazottak költségtérítésére vonatkozó adószabályok ebben a tekintetben nem a megfelelő iránymutatást adják.

(2)    Díjak és egyéb önkénteseknek juttatott fizetségek

Néha a Szervezetek, a végső kedvezményezettek vagy harmadik személyek az önkéntesek kiemelkedő erőfeszítéseit pénzösszeggel vagy értékes tárgyakkal kívánják díjazni. Amíg ezekről a díjakról nem volt előzetes megegyezés, és nem is voltak elvárhatók az adott körülmények között, nem szabad, hogy hatással legyenek az önkéntes jogi státuszára. Ennek még akkor is így kell lennie, ha az ilyen díj elfogadása adózást von maga után.

(3)    Az önkéntes szolgáltatások adókedvezményei

Számos jogrendszerben a törvény adókedvezményt biztosít egyes közhasznú szervezeteknek juttatott pénzbeli vagy természetbeni adományok esetében. A szakértői csoport mélyre menően vitatta azt a kérdést, hogy az idő- és erőfeszítésbeli adománynak, vagyis az önkéntességnek fel kellene-e jogosítania az önkéntest adókedvezményre. (Ez a szándéka annak a magyar törvénymódosítási javaslatcsomagnak, amelyet a 2001, az Önkéntesség Évének Magyar Nemzeti Bizottsága terjesztett elő.) A szakértői csoport egyhangúlag megegyezett abban, hogy ez általában véve se nem szükséges, se nem kívánatos.

Először is ott van az a gyakorlati probléma, hogy miként mérjük az önkéntes által nyújtott szolgáltatások értékét. Mivel az önkéntesek nem kapnak ellenszolgáltatást, a rendelkezésre bocsátott tevékenységeknek nincs "piaci ára". Ugyanakkor nem volna szabad ugyanazt a fajta önkéntes tevékenységet az önkéntes végzettsége vagy az általában a tevékenységért kapott ellenérték szerint különbözőképp értékelni. A magyar javaslat az önkéntes tevékenység adóalapját a minimum órabér 30%-ára értékeli. Az ilyen megállapítások nemcsak mindig önkényesek, hanem minimálbérre vonatkozó előírások hiányában (pl. Németországban) egyszerűen nem is működnének. Ráadásul az időbeni adományokra vonatkozó adókedvezmények feltételezik, hogy a Szervezeteknek kiterjedt dokumentációt kell vezetniük, és végsősoron őket lehet az önkéntes bármilyen csalása esetén felelősségre vonni.

Másodszor az önkéntesség koncepciója, mint időbeli vagy erőfeszítésbeli adomány, nem egykönnyen összeegyeztethető az adókedvezmény gondolatával. A szakértői csoport legtöbb tagjának nézete szerint az önkéntes tevékenységek a szó szoros értelmében "felbecsülhetetlen értékűek". Idejük adományozásával az önkéntesek néha pusztán érdeklődésüket, máskor elkötelezettségüket fejezik ki egy adott ügy iránt, olykor pedig a társadalmi felelősségvállalásból is kiveszik a részüket, gyakran hosszú időre. E viszonyulásoknak pedig – természetükből adódóan – nem lehet pénzben mérhető értéket tulajdonítani. Emellett az önkéntesség és a munka közti különbség is könnyen elmosódhatna, ha az önkéntes adókedvezmény formájában kapna óradíj jellegű ellenszolgáltatást az államtól.

Ráadásul a magyar tervezet az ilyen kedvezményt csak a közhasznú szervezeteknek szolgálatot tevő önkénteseknél javasolja. Ez valószínűleg csökkentené az önkénteseket a nem közhasznúként bejegyzett civil szervezeteknél, ami ellentétes  a terület jogi szabályozásának egyik alapvető céljával.

(4)    Az önkéntes szolgáltatások adóztatása, ÁFA

Nem szabad azt követelni a szervezetektől, hogy bevételként kezeljék az önkéntesektől kapott szolgáltatások értékét. Általában nem szabad ÁFÁ-t kiróni az önkéntes (ingyenes) szolgáltatásokra.

e)      Nemzetközi önkéntesség

Világszerte a nemzetközi önkéntesprogramok bizonyulnak az egyik legsikeresebb módszernek az országok közti jó kapcsolatok, a béke és a kölcsönös tisztelet ápolására. Ezért az országoknak meg kellene fontolniuk, hogyan vezethetnek be, terjeszthetnek ki, vagy fejleszthetnek nemzetközi önkéntes programokat. Gyakran a külföldi önkéntesség külön lakás-, utazási és szállásköltségekkel jár. Az ilyen költségek megtérítését nem volna szabad adóztatni sem a kiinduló országban, sem abban az országban, ahol az önkéntes szolgálatait nyújtja. Elfogadható gyakorlat, hogy a hosszú távú külföldi programokban résztvevő önkéntesek bizonyos mértékű, adómentes zsebpénzt vagy napidíjat kapjanak.

Önkéntesek és önkéntesség Európában, Varsó, 2002. január 23-26.

Beszámoló jelentés © ICNL, 2002 

Önkéntes program beszámolók

Nincs feltöltött beszámoló

hét. ked. sze. csü. pén. szo. vas.
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 

Önkéntes külső menü